Akadt néhány bátor önként jelentkező, aki maga
vetette alá blogját egy véresen őszinte kritikának. Kezdjük rögtön az elsővel…
A blog címe: A cím és a történet teljes összhangban
lenne, csakhogy ott vagy még te, meg a hősöd Selena (alias Kathrin) és
folyton-folyvást rácáfoltok. Nagy kár, rengeteg lehetőség volt már csak a
címben is, amit nagy sajnálatomra elszalasztottál.
Kinézet: Egészen gusztusos. A háttered összhangban
van a fejléceddel, és kivételesen utóbbira se nagyon tudok semmi becsmérlőt
mondani. Szép munka. Modulokból kellő mennyiségűt használsz, viszont a sorrend
nekem egy kissé logikátlan. Az a Harry kép csak úgy lóg ott jobb felül… és én
elhiszem, hogy ő a szent-és-sérthetetlen-egy-szerelem; de ettől még jól érzi
magát egyszeri kiadásban is, a kis bandatársaival. Szóval érted. Én kiszedném
onnan legfölülről, és helyette inkább beraknék egy chatdobozt. Annak több
hasznát vennéd.
Szereplők: Igyekszel sok karaktert mozgatni, ami
egészen dicséretes… viszont, ha nem fejted ki a pontos szerepüket a
történetben, akkor legalább a róluk elnevezett oldalra igazán írhattál volna
pár szót.
A főszereplőd kicsit irritáló… A hozzáállása a
dolgokhoz enyhén szólva, nem emberi. Én minimum tíz körmömmel kapartam volna ki
Harry szemét, még a tárgyalások előtt. Szóval… mindent olyan természetellenesen
jól kezel. Született Mary Sue. „Terhes lesz a szeretőjétől, de mikor elsírja
ezt egyetlen igaz szerelmének aki rögtön megbocsájt neki…” Ne nevess! Persze,
senki nem tudja, hogy Marynek miért bocsájt meg mindig mindenki, és ő miért
bocsájt meg mindig mindenkinek… de a te Kated se sokkal jobb ennél! Ami
mentségedre szól, hogy a romantika mindig kijátszhatóan ott lapul a
karaktereidben. És jól használod. Végtelenül jól. (A kisasszony ismeri
véletlenül belsőségesebben Jókai munkásságát?)
Hmm igen… Igen.
Történet: Egy történet nem attól lesz tragikus, hogy
mindenkit megölsz, aki közel áll a főhőshöz. Nem. Sőt! Mikor Mr. Frewen
kórházba került én már csak mosolyogni tudtam. (Kegyetlen vagyok? Na és akkor
te?)
Ha azt akarod, hogy az olvasók sajnálják az
elhunytakat, és főleg a főszereplőt, aki végig szenvedi szerettei elvesztését,
akkor kénytelen vagy jobban bemutatni a szereplőidet; nem elég pusztán a
családi viszonyokra építened. Igen, majdnem minden embernek vannak szülei, és
alapvetően félelmet és szomorúságot vált ki belőlünk az a gondolat, hogy
egyszer elveszítjük őket… de ez nem elég. Írd oda, hogy miért tragikus, hogy
Kat elvesztette az édesanyját! Mind tudjuk, de írd le! Lapozzunk…
Ha megfogadod mindazt, amit eddig írtam, akkor akár
kútba is dobhatod a történetedet, malomkővel a nyakában… Mert ha az olvasók
kicsit is elkezdenek kötődni az elhunytakhoz, akkor véglegesen megfognak
utálni, amiért te, Te, kisasszony csak úgy enyelegsz a gyilkossal!!Tehát, az
elgondolásod valahogy mindig sántít, és azt hiszem, a továbbiakban sem lehet
majd kiküszöbölni ezt a hibáját. Csak hogy tisztázzam: még ezzel együtt is
lehet egy jó történet.
Akkor most beszéljünk a fogalmazásmódodról: Egész jó
helyesírással vagy megáldva Istennek legyen hála, viszont a szókincsed nem
annyira bő. Az aktív. Olvass klasszikusokat, például Jókait! Nem viccelek, és
nem véletlenül emlegetem éppen őt! Egyszer végig küzdöd magad egy könyvén, és
olyan oltári történeteket fogsz írni csípőből, hogy tátott szájjal fogja
olvasni a közönség. Illik hozzád az a stílus...
Visszatérve, attól még, hogy egy mondatban
megváltoztatod a sorrendet még nem fog sokkal több dolgot elmondani az éppen
adott helyzetből. Túlmagyarázod, de épp azt nem mondod el, ami ott függ a
levegőben, és csak kényelmesen az olvasó ölébe kéne lőnöd.
Hát azt hiszem ennyi.
Végül pedig: Victor Hugo és Jókai. Romantika a köbön.
Őszintén hiszem, hogy ez illik hozzád a legjobban.
Ölel, csókol:
Brigi, alias
Mozart~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése