Gyilkos lelkek tébolyodása – kritika.

Guys!

De most komolyan, KOMOLYAN! 11 feliratkozó? <3 Aww. Nagyon szépen köszönöm, vagyis köszönjük. Most Lau helyében is én nyilatkozom. :3

A jövőben is igyekszünk minél gyorsabban hozni, a minél átfogóbb és konzekvensebb kritikákat, reméljük azok is tetszeni fognak. ^^

Akkor lássuk is a mai kínálatot: Gyilkos lelkek tébolyodása – avagy fétis ellen nincsen orvos.

A kritikát szigorúan nagykorúaknak, szülői felügyelet szigorú mellőzésével merem ajánlani. Ha viszont minden feltétel adott, csapjunk a lecsóba, mert ez nem lesz egy könnyű menet. ;)

Tudom, már a csapból is az internet veszélyei folynak, és a f@szotok tele van; DE ettől függetlenül kötelességemnek érzem felhívni a kedves olvasók figyelmét néhány lényeges dologra.

Egy: Nem a közvetlen szembeötlő veszély, a veszély. Nyilván egy tök idegen fazonnak nem adod meg az elérhetőségedet. Vagy igen? Nem, szerintem se. Ez az egyik olyan dolog, amit a gyerekekbe már egész kicsiként belenevelnek a szülők, és még a leglyukasabb agyú pipikék is megtanulják, hogy nem nyitjuk ki idegennek az ajtót, és nem ülünk be ismeretlenek autójába.

Így pedig, hogy mindenki tisztában van a veszélyekkel, nem is jelent kockázatot, meg is látszik; elhanyagolható számú ilyen esemény történik, szinte mindenhol a világon. (Az egy más kérdés, hogy ezt a néhány esetet viszont úgy felkapja a média, hogy szinte mást se hallunk hetekig – esetenként hónapokig. Nagyon helyes. Elrettentő példa, és egyébként is töltsük már ki a valóság showknál valami értelmesebbel a műsoridőt. A tömegpánik meg nagy biznisz… fene, ne hagyjatok elkalandozni!)

Kettő: Vannak rejtett veszélyforrások is. Meglepődtél? Én is.

„Ezen a világon az emberi ész van a legtökéletesebben elosztva. Ugyanis mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott.” – mondotta Hofi, és az emberek nevettek; pedig sírni kellett volna, hiszen valóban ilyenek vagyunk.

(Tisztelet a kivételnek. MINDIG! Tisztelet a kivételnek!)

Szóval, a legtöbben így vagyunk az interneten való böngészéssel is. Mi nyilván felismerjük a veszélyt, mi nyilván nem esünk abba a hibába, mint a többi buta liba. De nem, sajnálattal kell közölnöm, nem.

A helyzet a következő: Néha még az író sem ismeri fel, hogy mit alkotott és így te se nagyon fogod. A legjobb szándékkal ártotok egymásnak. *Aki itt már két kézzel hadonászik a monitor felé, hogy aljas rágalom, és hogy ez mekkora hülyeség, az kérem, gondolkozzék el, ezen az egy dolgon:*

Sokfélék vagyunk. Minden ember agyára, érzelmeire másképp és másképp hat egy-egy gondolat, vagy szöveg, esetleg kép. Attól még, mert a te lelkednek ez semmit sem jelent, másokét esetleg felkavarhatja; és előhozhat olyan dolgokat… amiket nos, nagyon nem kéne.

Az olvasó azonosul a főhőssel. Aranyszabály, évezredek óta így van. Na most magyarázd meg nekem, mi történik akkor, ha a főhős történetesen egy szadista gyilkos?

Két variáció van:

•  A.) Az olvasó érett, már van egy stabil világképe és tisztában van a dolgok rendjével. Elolvassa, élvezi, esetleg erőt merít belőle... stb. stb. Másnap olvas valami egészen mást, és egy év múlva már nem is emlékszik erre.
•  B.) Az olvasó labilis lelkiállapotban lévő kamasz, aki éppen a helyét keresi, méghozzá bizonyos példaképek és irányzatok segítségével. Rátalál egy ilyen horror történetre. Elolvassa. No és akkor mi lesz? A főhősnő gyönyörű és szó-szerint döglenek utána a férfiak. A főhősnő arra használja őket, amire csak akarja. A főhősnő erős és megingathatatlan… vagy ha meginog, a cimbije akkor is kirángatja a bajból. Hát nem bájos? Minden tizenéves álma, és egy nagy kalap szar. Senki nem látja, hogy a történet központjában divatosan öltözködő emberi roncsok állnak? Nem, senki. Valóban senki.

Oké, asszem nagyon vázlatosan leírtam mindent, de tőmondatokban ennyit akartam:

Kedves írónő, nem tudhatod kire milyen hatással van az írásod. Az a minimum, hogy ha kell – márpedig kell! – kiteszed a piros karikát.

Kedves olvasó, nyitot szemmel olvass és lásd meg, hogy mi motivál bizonyos szereplőket, bizonyos cselekedetekre. And Be yourself.

Most pedig, ezen rövid bevezető után, jöjjön maga a kritika:

Cím: A lélek nagyon nem illik, és őszintén nem is értem miért épp ezt választottad. Bármit is toldok be, a cím sokkal frappánsabb és ráadásul értelmesebb is lesz, mert bárhogy is nézem… a lelkek se nem tébolyulnak, se nem gyilkolnak.

Kinézet: 

• Fejléc és sablon: Köhöm… amikor megláttam ezt a fejlécet leginkább valami nagyon elcseszett németalföldi hentesüzletre asszociáltam; és szinte már hallottam is a fülemben Jürgen bácsit, amint az ordibálja „Friss a bélszín, friss a kolbász!” De tényleg, nagyon gáz. Javaslom mihamarabbi cseréjét, sőt, szerintem a blogodhoz az illene a leginkább, ha a cím csak úgy lógna a blog felett. Sokkalta stílusosabb lenne, mint ez a hentes-mészárszék dizájn. Ugyan csak egyféle betűtípust használsz, ami gusztusosan egységessé teszi az egészet, az viszont kicsit ront az összképen, hogy ez az egy olvashatatlan. (Főleg a dőlt betűknél!) Szerintem próbálkozz meg valami szokványosabbal, kíméld az olvasóid szemét, ha már a gyomrukat így megforgatod.
• Modulok: Szép, tiszta, rendezett.
• Egyebek: Egész ószom képeket használsz.

Karakterek: Nem. Néhány tőszó kettőskeresztel elválasztva nem karakter leírás. És néhány lelkironcs gyilkos, érzelmek és gondolatok nélkül nem karakter. Bocsi, ami nincs, arról nem tudok kritikát írni.

Történet: Először a pozitívumokat emelném ki, több okból is melyeket most nem sorolok fel, szóval: bitang jó a helyesírásod és a történetvezetésed is egész következetes. Tudod, hogy mit akarsz kihozni ebből a sztoriból, és tippjeim szerint már a 21. fejezetig előremenően vannak jegyzeteid a matekfüzeted hátuljában. Ez igen dicséretes.

És most a tucatnyi baki, ami miatt én egyszerűen nem tudtam élvezni a blogodat:

Nem egy kib@szott napló! Nem, nem az! Én elhiszem, hogy Jane egy baromi laza csaj, meg minden, de ez téged nem jogosít fel arra, hogy ilyen lazán vedd a dolgokat! Így semmi súlya nincs a történetnek, üresen gyilkolsz és minden „nagy élet igazság” amit közbe bepréselsz, nos, falra hányt borsó. Megmutatom, hogy szerintem, hogy kell kinéznie egy ilyen jellegű irománynak. (Nyugi, nem írom át az egész blogodat, csupán a második bejegyzést, mert az volt az a pont ahol elsőként kiborultam, és nekiálltam esszét írni.)

[A következő bejegyzésben publikálva az átírt verzió. :)]

Végül pedig: Figyelj, nekem a témával, amivel foglalkozol összességében semmi bajom nincs. Szeretem a durvább, véresebb sztorikat. Nagyon kreatív és érdekes dolgokat láttam már a neten ebben az irányzatban is. DE, vedd figyelembe, hogy nem minden olvasód rendelkezik olyan sziklaszilárd világképpel mint te, aki feltételezem a történet írásától nem lettél se önkínzó, se tömeggyilkos. Tegyél ki egy figyelmeztetést. Egy modul hozzáadása, ennyi az egész és már egy kicsit könnyebb lehet a lelkiismereted. Ráadásul, ha valaki beperelne – ami egyáltalán nem kizárt! – akkor van mire hivatkoznod, ráadásul igenis kötelességed megjeleníteni, ha nagykorúaknak szánt tartalom csordogál a blogodról a világűrbe, de főleg a földre és az emberek agyába. Légy tekintettel másokra, vagy csak önzőségből kerüld el a számodra kínos helyzeteket.

Füh…. Aki ezt végig olvassa, esküszöm, küldöm a szmájlis matricát. ^^

Puszi: Brigi (L)